Ingyenes kiszállítás 20 000 Ft vásárlás fölött!  60 nap cseregarancia!
+3630 525 6711
Open

Megnyílt az első Virivee üzlet!

Végre eljött ez a pillanat is!

Bizonyára már értesültetek róla a Facebook oldalunkról, hogy végre megnyitottuk az első Virivee üzletet Budapesten.

Kezdetektől fogva tudtuk, hogy nem egy hagyományos harisnya üzletet szeretnénk nyitni, hiszen bármennyire is szépek és érdekesek a harisnyáink, azért lássuk be, egy harisnyabolt borzasztóan unalmasan hangzik 🙂
Szeretettünk volna még egy kis különlegességet csempészni a dologba, kitalálni valami olyan egyedi kombinációt, ami meghökkentő, új és a vásárlóinkat legalább akkora ámulattal tölti el, mint maguk a termékeink. Sokat gondolkoztunk, és végül a kulcskérdés ez lett: “Mi kell a nőknek?” Erre már nagyon gyorsan megtaláltuk a legegyszerűbb választ: – Szép harisnya! … és persze, CSOKI!
Így született meg a koncepció, hogy a különleges harisnyák mellé kerüljenek be apró és nagyon finom hazai kézműves bonbonok is a boltba, hiszen ez az a termék, amit a legtöbb vásárlónk biztosan szeret.
Furcsának tűnhet ez a párosítás, de egyelőre úgy néz ki, hogy működik, hiszen nem csak a járókelőket vonzza be az utcáról (egytől egyig kíváncsi, vidám arckifejezéssel), hanem nemrég még a HVG és a Budapester Zeitung is felkeresett minket, hogy cikket írjanak rólunk.

Viri és a harisnyák történetét már feltételezzük, hogy ismeritek, na de engedjétek meg, hogy bemutassuk egy kicsit közelebbről ezt a kicsiny női bűnbarlangot is (ahogy mi hívjuk), ha még nem jártatok nálunk.

A bolt Budapest jelenlegi legnépszerűbb környékén, a 7. kerületi bulinegyed közepén lelte meg a helyét, méghozzá a Dob és a Kazinczy utca sarkán (Dob utca 24). Ez a környék a budapesti zsidónegyed, mindössze 60 méterre található tőlünk az Ortodox Zsinagóga. A környék mostanában mégis arról a több mint 300 bárról, kocsmáról, kávézóról és étteremről híres, amik az elmúlt pár év alatt nyitottak meg a környéken és éjjel-nappal pezsgő területet varázsoltak ebből a korábban kihalt városrészből.
Maga az üzlethelyiség nagyon rossz állapotban volt a felújítás előtt, több mint 20 éve nem használta senki, és már akkor is nagyon rossz állapotban lehetett. Szeretnénk megmutatni, hogyan nézett ki előtte, illetve hosszas, fáradalmas és kitartó munka után mit sikerült kihoznunk belőle.

Ilyen volt:

bolt_anno

Ilyen lett:

uzlet-most

Amint látjátok, nem csak átfestettük a padlót és a falakat, hanem beköltöztek a közel 100 éves fagerendák is Kóspallagról, amelyek rusztikus hangulatot kölcsönöznek a helynek. Egyébként az eredeti padlót meghagytuk, ha bejöttök az üzletbe és a lábatok alatt érzitek a hepehupákat az bizony az elmúlt száz év eredménye 🙂 Mi imádjuk mind a régi padlót, mint a gerendákat, kár, hogy nem tudnak mesélni, valószínűleg naphosszat hallgatnánk őket.
Vessetek egy pillantást a falrajzunkra is, melyet képzeljétek, Viri három napon keresztül rajzolt filctollal, minek után nem tudtuk eldönteni, milyen színűre fessük le ezt a falrészt.

rajz

A végeredményt nem bántuk meg, megtalálhatóak rajta a nyomott harisnyáink kis mintái is, úgy mint a cicák, a robotok, a szívecskék, a baglyok, a madárkák, és persze a halak is, köztük Sándor, aki valamiért igen morcos (Sándort egyébként a Facebook szavazataitok alapján neveztük így el.).
Aki még nem tudja, a falon összesen 173 macsek található, és mindenki betaggelheti magát a számára legszimpatikusabbon.
Egyébként a fal nincs még teljesen befejezve, tervezünk még rá egy szöveget is középre, ahogy még a kis boltot is folyamatosan alakítjuk, csinosítgatjuk, de szerettünk volna inkább minél hamarabb megnyitni.

matilda-150x150

Matilda, a szőnyegpolip

Időközben sorra kerülnek be hozzánk az apró cukiságok, nemrég például Sophie talált egy kis porcelán őzikét az egyik üzlet kirakatában, és nem volt kérdés, hogy hozza-e magával. Azóta Bambi mellé csatlakozott egy szintén porcelán origami madár is (igen), és ki tudja még kik lesznek a boltunk lakói. Polipunk is van, méghozzá Matilda, aki egyébként szőnyeg. Matilda egy hosszú nap vége felé született meg, amikor is Viri körbevágta a padlószőnyegünket tarka formára, természetesen teljesen random, ahogy azt illik. Maradt egy kis darab, és született belőle egy poliplány. Matilda minden nap friss virágot kap a hajába, a sarokban álló kaméliánk szponzorálja őt elejtett szirmaival.

Komolyra fordítva a szót amint látjátok, gyorsan belaktuk ezt a piciny helyiséget, és nagyon örülünk, hogy az eddigi visszajelzések alapján Nektek is tetszik.
Tartogatunk még jó pár meglepetést számotokra, reméljük, hogy örömmel fogadjátok majd.
Addig is várunk titeket sok szeretettel, hétköznaponként és szombaton is 12-től este 7-ig, harisnyákat tapogatni, leggingseket próbálni, és bonbont kóstolni.

Apropó bonbonok! Nálunk tényleg nagyon szuper áron kóstolhattok meg tényleg nagyon finom csokikat, melyek önmagatok kényeztetése mellett ajándéknak sem utolsók. Szóval ha hirtelen nem tudjátok, hogy mit adjatok egy névnapra, vagy csak úgy meglepetésből egy kedves ismerősnek, akkor mi ajánlunk egy szép díszdobozban lévő válogatást, melyet ráadásul a ti kívánságotok alapján rakunk össze.

bonbon

Csak hogy összefusson a nyál a szátokban: van mézeskalács ízű, trópusi gyümölcs-karamellás, meggypálinkás, narancsos-marcipános, de Irsai Olivéres is. Viri kedvence egyébként a levendulás, Sophie a Csipkerózsikáért rajong, ami csipkebogyó és fehércsoki keveréke, Gitta pedig a Bailey’s trüffelre esküszik.

Szóval gyertek, mi itt vagyunk és remélhetőleg még jó sokáig maradunk! 🙂

Cím: 1072 Budapest, Dob utca 24.
Nyitva tartás: H-Szo: 12.00-19.00

Jó tudni: továbbra is érdemesebb a harisnyákat online megrednelni, mert így kedvezményesebb az áruk! Átvenni és kifizetni az üzletben is lehet.